2019-ben nagyot fordult velem a világ: megszületett első gyermekünk, ezzel kezdetét vette egy nagy (önismereti) utazás. A régi életemnek vége lett, és elkezdődött egy új.
A kórházban még semmit nem tudtam, többek között azt sem, hogyan kell megfogni egy kisbabát, pelenkázni meg pláne. Hogy aludni hogyan fog, arról csak legendákat hallottam… hogy éjjel biztosan nem, ezért majd én sem. A kórházban nem mertem kivenni a kis gurulós ágyából, amíg nyugton volt, inkább örültem, hogy nem kell vele ügyetlenkednem, hiszen ki tudja, mi baja, ha nyűgösködik. Várt minket otthon a rácsos kiságy, a zenélő forgó micsoda, meg a babakocsi. És akkor pár nap alatt kiderült, hogy mekkora tévedésben vagyok. A kiságy gyorsan tárolóvá alakult át, a zenélő forgó izéke parkolópályára került, a babakocsit pedig eltettük későbbre, és váltottam egy csatos hordozóra. Mert a gyerekem semmi mást nem akart, csak engem, a lehető legközelebbről. És ez néha nagyon nehéz volt!
Meg kellett értenem, hogy miért van ez, és miért nem úgy van, ahogy a filmekben? Kutakodásomat siker koronázta, és végül addig dolgoztam az ügyön, amíg elvégeztem az alvástanácsadó képzést. Megérkeztem!

Amikor elkalauzoltam magam az alvásszakértő képzésére, elvarázsolt a hatalmas tudása. De legfőképpen az, hogy mennyire együtt tudok rezdülni a gondolataival, azzal, amit képvisel. Hogy nem azt akarta letolni a torkomon, hogy a baba rabszolgája leszek, ha úgy gondoskodom róla, ahogyan szüksége van rám, és hogy az ő segítségével egy csapásra minden tökéletes lesz… Hanem őszintén elmondta, hogy ha az ember szívből csinálja, ez nehéz időszak lesz, de megéri! És legfőképpen vége lesz.
Ma már én is baba és kisgyermek alvástanácsadóként segítem az édesanyákat az útjukon.